2014. május 7., szerda

Az ókor szeretői (Hatodik hét)

(Csapattagok: Demeter Zsófi, Sárközi Dóri és Dancsics Detti)

Sajnálatos módon a csapatunk száma háromra redukálódott. Egy osztálytársunk elment, ezért Bogi átment a csapatukhoz, mert ők csak ketten maradtak.
A munka ünnepe miatt ez a hét csupán három napos volt, de nem nekünk. A hosszú hétvége alatt rengeteget írtunk egymásnak a Facebook-on, levelezgettünk, hogy ki, mit, hogyan csináljon, hogyan finomítsa a meglévő szövegeket, javítsa ki az esetleges hibákat, amíg még lehet. Ezért a munka ünnepét „munkával” ünnepeltük. De megérte, ugyanis jövő héten be kell mutatni a kész tablókat.
A tablókat az aranymetszés szabályai szerint kell felosztani, aminek egyszer már nekiálltunk, de sajnos első nekifutásra nem sikerült, de másodjára menni fog.
A mostani héten már csak a ragasztással, és a tökéletesítéssel kell csak remélhetőleg foglalkozni, illetve a filmek utolsó kockáival.
A magyar órákon lezártuk Janus Pannoniust és száz évet ugorva, Balassi Bálinttal kezdtünk el foglalkozni, akinek az élete enyhén szólva érdekes/kalandos/sajátos, és még rengeteg jelző illik ide. Szerdáig csak életének felét ismerhettünk meg, és máris volt részünk érdekházasságban, bujdoklásban, katonáskodásban, de vádakban sem volt hiány.
Vátjuk a következő hetet/heteket.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése