2014. április 6., vasárnap

Megújulás

Szukics Vanda, Szabics Réka, Szabó Klaudia

Második héten már bele rázódtunk a projektbe. Matek órán feladat lapokat kaptunk amit mini laptopok segítségével kellett megoldnunk. Nagyon izgalmas és érdekes volt.
Fizikán szintén feladat lapokat kaptunk amelyek Leonardo Da Vinci találmányaival volt kapcsolatosak. Az első feladat nagyon tetszett nekünk, mert fordított írás kellett elolvasnunk a szöveget, amit tükörrel oldottunk meg. Pénteken pedig először gyufából majd fa hasábokból építettük meg Leonardó híres hídját.

Rajzból a tanár úr elmondta mi lesz a feladatunk. Minden csoportnak kellett mondani egy számot és a hozzá tartozó témát feldolgozni. Nekünk Michelangelo jutott. Tablót kell készítenünk leghíresebb szobrairól.

Magyar órán ezen a héten a reneszánsszal és a humanizmussal foglalkoztunk. Csapatokra bomlottunk: külön a krónikások,a tabló - és a film felelősök. Mindenki egy témát kapott, majd azt elolvasva ki kellett jegyzetelni a legfontosabb tudni valókat. 3 témakör volt: humanizmus, Boccaccio, és Dekameron című mű.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése